Az EU egységes célkitűzései között szerepel a megújuló energiahasználat jelentős növelése. A 2015-ben megjelent KEHOP 5.2.11 számú felhívás épületekhez kapcsolódó környezetbarát fotovoltaikus rendszerek kialakítását támogatja, amelyre igazgatóságunk is pályázott.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ár-és belvízvédelmi céllal működő központi költségvetési szerv. A közel egy megyényi területet lefedő négy szakaszmérnökségünkhöz tartozó számos irodaépület, raktár, védelmi központ és gátőrház, szivattyútelep jelentős energiaigénnyel bír, ennél fogva kiemelt célként jelenik meg a környezetbarát energia hasznosítása. A 2015-ben indított első energetikai pályázatunk sikeres megvalósítását követően született döntés további napelemes rendszerek bevezetéséről.
A projekt előkészítő munkái során felmértük az épületek és kiválasztottuk az új beruházásra alkalmasokat. Megvizsgáltuk a helyszíneken az energia-felhasználás módját, mennyiségét, valamint az épületek állapotát, összesen 42 létesítményt találtunk megfelelőnek a pályázáshoz. Az elvégzett energiahozam számítások alapján ezekből a legnagyobb energiaigényű a nyíregyházi négyemeletes központi irodaépület, amelynek a tervezett éves fogyasztása várhatóan 150.000 kWh, amit két egymást kiegészítő rendszerrel kívánunk megtermelni. A további helyszíneken 50 kVA csatlakozási teljesítmény alatti, háztartási méretű kiserőmű méretű hálózatra csatlakozó napelemes rendszerek kialakítása volt cél. Az összes rendszer által előállítani tervezett energiamennyiség 1493,888 GJ éves szinten, ami jelentős energiaköltség-megtakarítást eredményez.
A kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatására 2017. január-márciusa között került sor. A nyertes ajánlattevő a SOLAR Holding Kft. lett, a kivitelezés nettó összege 181 763 950 Ft. A független közbeszerzési szakértői feladatokra a Magyar Közbeszerzési Központ Kft. került kiválasztásra. A műszaki ellenőri feladatokat a szintén beszerzési eljárás keretében kiválasztott Hepp Viktor látta el. A kivitelezés a 42 helyszínen (gátőrházak, védelmi központok, irodaházak, belvízvédelmi szivattyútelepek) 2017 április - 2018 február közötti időszakban zajlott, ezalatt az E.ON Tiszántúli Áramhálózati ZRT. – vel a hálózatcsatlakozási szerződések megkötésre kerültek.
A projekt megvalósításához szükséges humánerőt az igazgatóságnál teljes munkaidőben foglalkoztatott 7 fő közalkalmazott kolléga látta el, akik a projekt pénzügyi, jogi és műszaki bonyolításáért felelősek.
A kötelező tájékoztatás és nyilvánossággal kapcsolatos feladatokra a Kölcsey Televízió Nonprofit Kft.-vel, mint nyertes ajánlattevővel kötöttünk szerződést, a kommunikációs tervben vállalt feladatok (fotók, tábla elhelyezések, sajtómegjelenések) 2018. február végéig szintén teljesültek.
A projekt során elérni kívánt indikátorok, monitoring mutatók (az elkészült energiahozam-számítások alapján):
- további kapacitás megújuló energia előállítására: 0,4043 MW,
- a megújuló energiaforrásból előállított energiamennyiség: 1493,88 GJ/év,
- az üvegházhatást okozó gázok éves csökkentése: 384,06 tonna CO2 egyenérték.
A fejlesztés kötelező fenntartási időszaka 5 év, a napelemes rendszerekre a gyártó garancia vállalása 25 évre szól.
126.Napelemes rendszerek kialakítása a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál (KEHOP-5.2.11-16-2016-00009)
2025. 10. 22.












