|
|
|
A projekt célja, hogy a Nyírség sajátosságaihoz illeszkedő vízgazdálkodási, illetve tájhasználati beavatkozási módszereket alakítsunk ki, javítsuk a gazdálkodási körülményeket és az ökológiai állapotot.
Középtávú célkitűzés, hogy javuljanak a Nyírség kedvezőtlen vízháztartási feltételei, ezzel együtt egy komplex vidékfejlesztés alapját megteremtő tájhasználat vegye kezdetét. Ennek alapvető feltétele pedig az, hogy a kialakult vízhiányt megszüntessük.
A térség fejlesztéséhez hosszú távon elengedhetetlen, hogy a táj vízgazdálkodási helyzete tartósan javuljon, és a vízháztartási problémák minimálisra csökkenjenek. Ehhez szükség van arra, hogy a tájhasználatváltás révén tartósan megváltoztassuk a felszínborítást, a vízvisszatartást, illetve a vízpótlást. A jó ökológiai állapotnak, valamint a táji adottságokhoz alkalmazkodó és a korábbinál nagyobb jövedelmet biztosító gazdálkodásnak köszönhetően pedig javulnak a helyi megélhetési feltételek, ami erősíti a táj népességmegtartó képességét.
A projekt keretében tervezett fejlesztések közvetlen célkitűzése a vízvisszatartó, vízkormányzó, valamint a víztározást biztosító létesítményekkel, a „Vizet a tájba” elv érvényesítésével a felszíni és felszín alatti vízhiány enyhítése - mind ökológiai, mind pedig egyéb vízgazdálkodási szempontból.
A projekt megvalósítója az Országos Vízügyi Főigazgatóság, az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma. A beruházás az Európai Unió támogatásával valósul meg. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban megvalósuló projekt előreláthatólag 2029 második felében fejeződik be.
Az „Észak-Nyírség vízgazdálkodásának fejlesztése” című és KEHOP_PLUSZ-1.2.21-24-2025-00003 azonosítószámú projekt teljes tervezett költsége: bruttó 22 milliárd Ft.
A PROJEKT JELLEMZŐ ADATAI
Kedvezményezett neve:
Országos Vízügyi Főigazgatóság, Építési és Közlekedési Minisztérium és Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciuma
Projekt azonosító száma:
KEHOP_PLUSZ-1.2.21-24-2025-00003
Projekt címe:
Észak-Nyírség vízgazdálkodásának fejlesztése
Támogatási összeg:
bruttó 638.400.000 Ft
Támogatás százalékos mértéke:
100% (vissza nem térítendő), forrása az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban.
Projekt előkészítési szakaszának támogatási szerződés szerinti határideje:
2026.12.01.
Projekt teljes tervezett költsége:
bruttó 22.000.000.000 Ft
Projekt kezdő időpontja:
2025.06.01.
Projekt fizikai befejezésének tervezett dátuma:
2029.09.30.
A PROJEKT ISMERTETÉSE
A JELENLEGI HELYZET ÁTTEKINTÉSE
A Nyírség területére általános vízhiány jellemző, mértéke azonban igen eltérő. A térség fejlődése érdekében folyamatosan és egyre erőteljesebben jelentkezik az igény a vízgazdálkodás és a lakosság életminőségének javítására, a vízvisszatartási lehetőségek kiépítésére, valamint a természeti állapotok megóvásara. Az elmúlt évek rendkívül aszályos időszakai is bizonyítják, hogy a régióban hatékonyabb vízgazdálkodásra van szükség.
TERVEZETT FEJLESZTÉSEK
A projekt keretében egy hosszútávú stratégia minden elemét megvizsgáltuk, meghatározva a feladatokat és a szükséges beavatkozásokat. A fejlesztés több pillérre támaszkodik. Közülük a legjelentősebb egy közel 90 km hosszú nyomóvezeték, amelyet tiszai vízkivételi művel és nyomásfokozó állomásokkal együtt alakítunk ki, hogy szélsőséges aszály esetén a vízháztartási mérlegből hiányzó mennyiséget biztosítani tudja. Hasonlóan fontosak azok az állandó víztározók, amelyek a vízpótlással elért vízfolyások mentén épülnek, és a meglévő tározókkal együtt megközelítőleg több tízmillió m3 víztömeg betározását teszik lehetővé. Új szemléletet tükröznek a területi vízvisszatartási helyszínek, amelyekről jelenleg a csapadékvíz egyirányú elvezetése történik, de adottságaikat tekintve (lokális mélyterületek) alkalmasak a lehulló csapadék megfogására. Egy megalapozott támogatási konstrukció eredményeként a beruházással komoly szemléletformálás is elérhető.
A tervezett fejlesztések hozzájárulnak a vízhiányos területek vízháztartásának javításához, elsősorban a vízvisszatartás eszközeivel, illetve a visszatartott vizek hasznosítását segítő, több régiót érintő vízpótló és elosztó rendszerek rekonstrukciójával és kiépítésével. Ezzel nő a visszatartható édesvíz mennyisége, és mérséklődnek a vizek többletéből vagy hiányából származó kedvezőtlen hatások.
A projekt keretében tervezett fejlesztésekkel az alábbi részcélok valósulnak meg:
- Vízépítési műtárgyak és létesítményeik építése, fejlesztése, rekonstrukciója és ezek tervezése a vízvisszatartó vagy vízkormányzó műtárgy építésével.
- Térségi vízvisszatartást, vízpótlást, víztározást, vízkormányzást biztosító létesítmények építése, fejlesztése, rekonstrukciója és ezek tervezése, új tározó építésével vagy meglévő fejlesztésével, valamint vízvisszatartásra alkalmas helyeken kisműtárgyak építésével.
ELŐKÉSZÍTŐ SZAKASZ
A projekt előkészítő szakaszának keretében, 2026. december 01. napjáig elkészül a többi között a megvalósíthatósági tanulmány, a tervezői költségbecslés, az engedélyes tervek, a kimutatás a beruházással érintett ingatlanokról, valamint a kivitelezési közbeszerzési eljárás dokumentumai.
HÍREK A PROJEKTRŐL
Aláírták a projekt támogatási szerződését,
elkezdődhet az Észak-Nyírség vízgazdálkodásának fejlesztése
Az „Észak-Nyírség vízgazdálkodásának fejlesztése” című és KEHOP_PLUSZ-1.2.21-24-2025-00003 azonosítószámú projekt támogatásról 2025. július 29-én döntött az Irányító Hatóság.
A projekt előkészítésben az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vesz részt, az Építési és Közlekedési Minisztérium a megvalósítás során fog bekapcsolódni. A támogatási szerződés aláírása az Irányító Hatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság között 2025. november 03-án megtörtént.
KAPCSOLAT
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Cím: 1012 Budapest, Márvány utca 1/D.
Telefon: +36-1-225-4400
E-mail: ovf(kukac)ovf.hu
Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 19.
Telefon: +36-42-502-200
E-mail: titkarsag(kukac)fetivizig.hu












