Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 42 502 200
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 42 502 200

Személyi változások az egységvezetők körében

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság pályázatot hirdetett két munkakörre is az elmúlt hónapban. Mindkét pályázat eredményesen zárult, így egyaránt betölthetővé vált a Szatmári Szakaszmérnökség szakaszmérnöki, valamint a Vízrajzi és Adattári Osztály osztályvezetői munkaköre.

Kató Sándor igazgató úr 2025. február 01. napjával Filep Gyulát a Szatmári Szakaszmérnökség korábbi szakaszmérnök-helyettesét nevezte ki a szakaszmérnökség vezetőjének. Szakaszmérnök úr kinevezésmódosítását Igazgatói Tanácsülés keretében vehette át, ahol megköszönte a bizalmat, kihangsúlyozva, hogy milyen nagy megtiszteltetés számára ez az új munkakör.

Kollégánk vízügyi pályafutását 2008-ban kezdte meg a Szatmári Szakaszmérnökségen. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon diplomázott. Szakmai ismereteinek elmélyítése érdekében munkavégzés mellett vízrendezési szakmérnöki végzettséggel bővült képzettsége. Jelenleg is a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának hallgatója. Kezdetben közfoglalkoztatottként látta el feladatait, majd közalkalmazotti kinevezését követően környezetvédelmi ügyintézőként folytatta tevékenységét. 2016-tól árvízvédelmi referens lett, majd 2020. szeptember 01-jétől szakaszmérnök-helyettesi munkakört töltött be ez év január végéig.

2025.február 04. napjától osztályvezetői kinevezést vehetett át az egységvezetők körében igazgató úrtól Nagy Zoltán, a Vízrajzi és Adattári Osztály korábbi szakágazati vezetője. Nagy Zoltán kinevezésmódosításának átvételekor megköszönte a lehetőséget, napi feladati során igyekszik magas színvonalú és eredményes munkát végezni.

Munkatársunk a kolozsvári Bábes-Bólyai Tudományegyetemen végzett okleveles geográfusként. Az igazgatóságon 2004-ben kezdte meg pályafutását a Szatmári Szakaszmérnökségen hidrológus munkakörben. 2005 májusától ugyancsak hidrológusi feladatokat látott el a Környezeti, Megfigyelési és Adatgazdálkodási Osztályon. 2009-ben a Vízrajzi és Adattári Osztály osztályvezető-helyettese, szakágazati vezetője lett, mely munkakört osztályvezetői kinevezéséig betöltött.

Kollégáink kinevezéséhez szívből gratulálunk. Munkájukhoz jó egészséget és szakmai sikereket kívánunk.

Az eseményen készült fotók ide kattintva megtekinthetők.