A Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikuma (közismert nevén ÉVISZ) beiskolázással kapcsolatos nyílt napot tartott 8. osztályos tanulóknak és szüleiknek 2024. szeptember 26-án, melyen igazgatóságunk is képviseltette magát.
A zsúfolásig megtelt tornateremben helyet foglaló résztvevőket Barna Zoltán az iskola igazgatója köszöntötte, majd Bodócsné Vinnai Klára oktatási igazgató-helyettes mutatta be a képzési programokat, ágazatokat, szakokat. Elmondta, hogy a technikusi képzés 5 éves. Az első két évben ágazati alapoktatásban részesülnek a tanulók, majd ezt követően 3 évig szakirányú oktatáson vesznek részt. Két ágazaton belül (Építőipari ágazat, Környezetvédelmi-Vízügyi ágazat) 5 technikusi képzés közül választhatnak év közben a diákok.
Megismertette a jelenlévőkkel a felvételi eljárással kapcsolatos követelményeket, az eljárás menetét. Érdekességként megemlítve, néhány szót ejtett a Honvéd Kadét ösztöndíj programról is. Igazgató-helyettes asszony előadását követően megyei cégek képviselői mutatták be tevékenységeiket, lehetőségeiket, csábították a majdan végzős diákokat szervezetükhöz.
Elsőként a vízügyi ágazathoz kapcsolódóan az igazgatóságunkat Lucza Zoltán osztályvezető képviselte. Volt ÉVISZ-es diákként elmondta, hogy mennyi mindent tanult itt az iskolában szép emlékeket szerezve. Bemutatta igazgatóságunk működési területét, feladatait, szakmai tevékenységét vetítettképes előadás kíséretében. Az itt végzett tanulók bármely szakterületen bekapcsolódhatnak a vízügyes munkába, ahol változatos helyzetekkel találkozhatnak.
Az ágazat következő előadója a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Főosztályának vezetője volt. Bemutatta a környezetvédelemmel kapcsolatos munkákat. Elmondta, hogy szükség van környezetvédelmi szakemberekre az állami szférában, kollégái nagy része a tudását az ÉVISZ-ben alapozta meg. Feladatuk, hogy a környezetvédelmi engedélyezésben kereteket adjanak a megvalósításokhoz.
Az környezetvédelmi-vízügyi ágazatot követően az építőipari ágazat bemutatkozása következett. A KE-VÍZ 21. Zrt. képviselője a mélyépítő szakma szépségét mutatta be. Három üzletágat működtetve maradandó értékeket, létesítményeket adnak az embereknek. Ismertette karrier lehetőségeiket, illetve azt is, hogy milyen plusz juttatást tudnak adni a dolgozóiknak a béren felül. Új irodaházukban várják az iskola friss technikusait.
Ezután az országos hatáskörű Magyar Közút Nonprofit Zrt osztályvezetője ismertette a cég főbb tevékenységeit. Kiemelkedik ezek közül a téli üzemeltetési feladatok (hóeltakarítás) ellátása, ahol komolyan helyt kell állni. A megyében öt mérnökségen látják el a mindennapi munkát.
A MÁV Zrt-t, egy korábbi munkatárs mutatta be, aki ettől a tanévtől kezdve az iskola főállású pedagógusa. Elmondta, hogy a képzés ideje alatt ösztöndíjat és gyakorlati helyet biztosítanak, illetve a végzett útépítő, vasútépítő- és fenntartó technikusoknak állást tudnak felajánlani, továbbtanulásukat 1 év gyakorlat után támogatják. Az országos szervezetnél a karrierlehetőség biztosított.
Végül, de nem utolsó sorban az Európa szerte több irodával is rendelkező ASTRON Buildings tevékenységével ismerkedhettek meg a résztvevők. A cég, melynek magyarországi irodája Nyíregyházán található, az acélszerkezetű épületek piacvezető európai szállítója.
Az előadások után a szülők és diákok kérdésekkel fordulhattak az iskola oktatóihoz a jelentkezéssel, szakágakkal kapcsolatban, továbbá megtekinthették a tanműhelyeket és az iskola udvarán a Honvédkadét programban résztvevő diákok bemutatóját. A vízügyi terület bemutatója során kollégánkkal Ambrus Krisztián csoportirányítóval találkozhattak a tanulók és szüleik a Derkovits utcai tanműhely udvarán.
Az intézményben nem csak nappali képzés, hanem levelező rendszerű oktatás is zajlik, melyben több kollégánk is részt vett az elmúlt évek során.
Ezúton köszönjük a meghívást és, hogy ismét lehetőségünk nyílt előadásunk megtartására a nyílt napon. Bízunk abban, hogy a jövőben kollégáink között tudhatjuk az iskola végzett tanulóit.
A rendezvényen készült fotók ide kattintva megtekinthetők












