Már hagyomány, hogy minden évben megrendezik a Magyar Hidrológiai Társaság (a továbbiakban: MHT) Országos Vándorgyűlését, mely alól az elmúlt években csak a COVID időszak volt kivétel. Az MHT és a Közép-dunántúli Területi Szervezet közös szervezésében 2025. július 02-04. között zajlott XLII. Vándorgyűlésnek Székesfehérvár adott otthont és a Sóstói Stadion, valamint az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara szolgált helyszínéül.
A Vándorgyűlésen több, mint 380 fő vett részt. Elsősorban olyan szakemberek jelentek meg, akik munkájuk során valamilyen formában kapcsolatban állnak a vízzel pl: volt és jelenlegi vízügyi dolgozók, víziközmű szakterületen tevékenykedők, tanárok, agráriumi dolgozók, tervezők, mérnökök, tudósok s sokan mások. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezetet a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 7 fővel képviselte.
Első nap délelőtt 10 órától kezdődött a nyitó plenáris ülés. Váradi József társelnök megnyitóját követően köszöntőt mondott Dr. Cser-Palkovics András polgármester (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala), Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (Fejér vármegye 3. számú, Bicske központú választókerülete), Gacsályi József műszaki főigazgató-helyettes (Országos Vízügyi Főigazgatóság), Dr. Szepes András elnök (Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara), valamint Horváth Angéla igazgató (Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság).
A köszöntők után az MHT 2025. évi nívódíjainak átadása következett. Az idei évben beküldött 10 pályamunka közül kettőt díjaztak. A 2025. évi pályázati felhívásra az igazgatóság és az Elcom Kft. közösen nyújtott be pályázatot. „Megújuló energiára alapozott, költséghatékony vízpótlás a Tisza-Túr tározó területén” című munkáját a Kitüntetések Bizottságának javaslata alapján az MHT Elnöksége Nívódíjban részesítette. A díjat Lucza Zoltán műszaki igazgató-helyettes, valamint a társszerző Elcom Kft. részéről Szabó Péter vezető informatikus vehette át. A szakmai elismeréshez szívből gratulálunk.
A rendezvény második napján tartott szekció ülések során a pályamunka társszerzője, Fenyvesvölgyi Zoltán Krisztián főenergetikus és Szabó Péter vezető informatikus adhatta elő az általuk készített dolgozatot. Előadásukat a hallgatóságot követően a levezető elnök Váradi József is méltatta, aki elismerően beszélt az ötletről, valamint az elvégzett munkáról.
A nap folyamán 6 szekcióban tartottak előadásokat, melyeket több, mint száz beküldött dolgozatból választottak ki a szekciók elnökei. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezet három előadással is megmutathatta magát az eseményen. A fenti előadáson túl Potor Anita szakágazati vezető „A Felső-Tiszai árapasztó tározók üzembe helyezésének előkészítését segítő elemzés a különböző dinamikájú árhullámok összehasonlításával”, míg Veres József osztályvezető a „25 éve történt a cianid szennyezés” címmel adott elő dolgozatot. Gratulálunk valamennyi kollégánk előadásához!
A megadott program szerint az alábbi szekciókon vehettek részt a jelenlévők:
1. Vízkárelhárítás
2. Vízkészlet-gazdálkodás
3. Területi vízgazdálkodás
4. Települési vízgazdálkodás
5. Vízhasználat és környezete
6. Víz, mint megújuló energia
A szekciókon túl, a rendezvény ideje alatt ebben az évben is volt szakmai kiállítás, melyen hét szervezet mutatta be termékeit.
A Vándorgyűlés lényege alapvetően az, hogy tudást szerezzünk, a saját megszerzett tudásunkat megoszthassuk, élményekkel gazdagodjunk, ismeretséget kössünk, illetve szakmai és baráti beszélgetéseket folytassunk. Aki szeretné megtapasztalni mindezt, várjuk szeretettel tagjaink sorában! Jelentkezni itt lehet: A Magyar Hidrológiai Társaság Honlapja (hidrologia.hu)
A cikkhez kapcsolódó fotók ide kattintva megtekinthetők












