Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 42 502 200
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 42 502 200

Lezártuk és értékeltük a 2025-ös őszi védmű-felülvizsgálatokat

Igazgatóságunk 2025. november 12-én tartotta az idei évi őszi védmű-felülvizsgálati záró kiértékelő értekezletét.

A jogszabályok és egyéb előírások figyelembevételével idén is hosszú heteken keresztül vett részt valamennyi szakterület az ellenőrzési tevékenységben. A felülvizsgálat során kiemelt figyelmet fordítottak a résztvevők:

  • az igazgatóság vagyonkezelésében lévő ár- és belvízvédelmi, vízszolgáltatási művek, műtárgyak, valamint vízminőségi és vízrajzi létesítmények állapotára,
  • az elektromos és gépészeti berendezések üzemképességére,
  • a humán erőforrásokra,
  • a védelmi anyagokra és eszközökre,
  • az informatikai és hírközlési rendszerekre,
  • valamint az erdészeti tevékenységre is.

A folyók szemléje már júniusban elkezdődött, majd szeptembertől egészen napjaikig tartott az őszi védmű-felülvizsgálat, mely keretében a Területi Védelmi Bizottság is megtartotta közös szemléjét a Szatmári Szakaszmérnökségen a Kraszna védvonalait érintve.
A kiértékelő értekezlet célja a felülvizsgálatok során szerzett tapasztalatok áttekintése, a védelmi rendszer állapotának értékelése és a további feladatok meghatározása volt.

Az értekezletet Kató Sándor igazgató nyitotta meg, akit követően az egyes szakterületek vezetői külön-külön számoltak be tapasztalataikról és az év során elért eredményeikről. Az elhangzottakat Lucza Zoltán műszaki igazgató-helyettes összegezte és értékelte.


A felülvizsgálat eredménye azt mutatja, hogy védképességet veszélyeztető hiányosságot a védműveken nem tártunk fel, az igazgatóság kezelésében lévő ár- és belvízvédelmi, vízszolgáltatási művek, műtárgyak, valamint vízminőségi és vízrajzi létesítmények állapota megfelelő, a gépészti berendezéseink üzemképesek, informatikai és hírközlési rendszereink kielégítően működnek, védelmi anyagaink és eszközeink kellő mennyiségben rendelkezésre állnak. Az idei évben megkezdett, a szivattyútelepeket és műtárgyakat érintő fejlesztéseket és rekonstrukciókat az elkövetkező években még nagyobb intenzitással folytatni szükséges. Igazgatóságunk alapfeladatai ellátására felkészült, azokat az elmúlt időszakban eredményesen ellátta.

A cikkhez kapcsolódó fotók ide kattintva megtekinthetők