Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 42 502 200
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 42 502 200

Főigazgatói elismerés Víz Világnapja alkalmából

Immár 32. alkalommal ünnepeltük március 22-én a Víz Világnapját. A jeles nap alkalmából az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2025. március 24-én tartott ünnepséget a főigazgatóság székházában.

Láng István főigazgató úr ünnepi beszédét és a Készenléti Rendőrség Zenekarának előadását követően főigazgatói elismerések átadására került sor. A vízügyi ágazatban végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége és példamutató munkája elismeréseként a Szatmári Szakaszmérnökségről Székely Dániel gát-és csatornaőr Főigazgatói Oklevél elismerésben részesült.

Kollégánk vízügyi pályafutását 1986-ban kezdte meg a Szatmári Szakaszmérnökségen gátőrként a Szamos jobbpart panyolai őrjárásban. Területi ismeretére, műszaki tudására ár- és belvízvédekezésnél nagy szükség van. Eddigi pályafutása során több rendkívüli ár-, illetve belvíz eredményes elhárításakor bizonyította szakmai rátermettségét, szervezőkészségét. Részt vett az 1998-as és a 2001-es rendkívüli árvízi, valamint az 1999-es rendkívüli belvízvédekezésben. Emellett számos III. fokot meghaladó ár- és belvízvédekezés során bizonyított. Munkáját precizitás és kiemelkedő szakmaiság jellemzi. Székely Dániel 2025-ben közel 40 év vízügyi területen eltöltött idő után nyugállományba vonul.

Ezúton is gratulálunk az elismeréshez, és további eredményes munkavégzést, jó egészséget kívánunk!

Az eseményen készült fotók ide kattintva megtekinthetők.