Minden védekezésre kötelezett szervezet – vízügyi igazgatóságok, önkormányzatok, társulatok – számára jogszabály teszi kötelezővé a kezelésükben lévő vízkárelhárítási célú létesítmények rendszeres, évenkénti felülvizsgálatát.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságon október 30-án ért véget a 28 szemlenapból álló őszi védmű-felülvizsgálat. Szeptemberben került sor a vízrajzi, a vízminőségi kárelhárítási létesítmények, valamint az árvízi tározók, a véderdők, a műtárgyak (zsilipek, bukók), a védelmi központok, a raktárak, az őrházak, az infokommunikációs rendszer, a védelmi szakfelszerelés, a szivattyútelepek és a védelmi osztag szakbizottságok általi felülvizsgálatára. Októberben az elsőrendű árvízvédelmi, a belvízvédelmi szakaszok igazgatói szemléi következtek. A felülvizsgálatokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Területi Védelmi Bizottság képviselői is részt vettek.
A Tisza és a Szamos folyószabályozási műveinek motorcsónakról, illetve hajóról történő szemléjét a Tisza folyó Tuzsér-Tokaj és Szatmárcseke- Lónya közötti szakaszán sikerült megtartani a még a nyár folyamán.
A védmű-felülvizsgálatok záró kiértékelő értekezletét november közepén tartjuk.
A cikkhez kapcsolódó fotók ide kattintva megtekinthetők.
(A fényképeket készítette: Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály, Vízrendezési és Öntözési Osztály)












