Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Ügyfélszolgálat: +36 42 502 200
Technikatörténet


Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény
Tiszaberceli zsilip és szivattyútelep
Nagyacsedi szivattyútelep és zsilip


Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény




Nyíregyházán a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) Nyíri Szakaszmérnökségének
épületében található Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény, mely e vidék vízgazdálkodásának tárgyi és írott emlékeit őrzi.
1962-ben tájegységi múzeumok létesítését rendelte el az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Miután a Nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság (ma: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság) vezetése megalapította a gyűjteményt, a Nyírvíz Palotában – a Nyírvíz Szabályozó Társulat 1914-ben épült egykori székházában – megkezdték a gyűjtő és rendszerező munkát. 1988-ban az igazgatóság Móricz Zsigmond úti épületében – jelenlegi helyén – lelt otthonra a gyűjtemény. Egy évvel később állították ki a szakgyűjtemény működési engedélyét.
Az évtizedek alatt összegyűjtött anyagot – a vízügyi múlt megannyi emlékét – érdeklődéssel fogadják a látogatók. A gyűjteményben sok a kuriózum: az 1800-as évek végén kiállított eredeti mérnöki oklevelek mellett neves vízügyi szakemberekről, igazgatókról, miniszteri biztosokról festett olajképek is láthatók. Többségük ismert korabeli portréfestő munkája.
Megtekinthetők a kitűzés és a földmérés egykori eszközei, köztük a 19. század végéről származó szintezőműszerek, teodolitok, szögprizmák. Maketteken mutatják be az istrángos cölöpverőt és az utolsó hajómalmot, amely a Szamoson működött. A kubikos talicska és a kordély modellje felidézi azt a nehéz fizikai munkát, melyet azért végeztek elődeink, hogy mederbe tereljék és gátak között tartsák a vizeket.
Számos, főleg vízügyi vonatkozású érme is látható gyűjteményben. Igen értékes a Felsőszabolcsi Tiszai Árvízmentesítő és Belvízlevezető Társulat bronzérme, melyet 1896-ban, az Ezredéves Országos Kiállításon nyertek el; továbbá a Vásárhelyi Pál Emlékérem, amely a honfoglalás 1100. és a Tisza-szabályozás megkezdésének 150. évfordulójára készült.
Régi irodai eszközöket is kiállítottak: mechanikus számológépet a 19. század második feléből, logarléceket, tintatartókat. A hírközlés kellékei, melyek a vízrajzi észlelési adatok továbbítását segítették, fejlődésük folyamatában láthatók itt. A térképek rajzolásához használt eszközök (tuskihúzók, csőtollak, körzők, léptékvonalzók) is megtekinthetők a vitrinekben.
A tervtárban őrzik a Tisza, Szamos, Túr, Kraszna folyók, belvízlevezető csatornák, műtárgyak, szivattyútelepek kiviteli tervdokumentációit. A fotótárban korabeli fényképfelvételeken követhetjük nyomon – többek között – a szivattyútelepek, zsilipek építési munkálatait, a nagy árvizek okozta pusztításokat és az újjáépítést.
Értékes darabjai az 1700 kötetes múzeumi műszaki könyvtárnak a Vízügyi Közlemények szakfolyóirat bekötött példányai, az 1880-as évek végétől napjainkig. Neves vízügyi szakemberek életrajzi adatai, monográfiák, térképek állnak a kutatók rendelkezésére, kiváló forrásanyagként szakdolgozatokhoz, pályázatokhoz, különböző témájú kutatásokhoz.
1989 és 1994 között „A Felső-Tiszavidék vízügyi múltja” címmel állandó kiállítást rendeztek a gyűjtemény anyagából a Nyíregyházi Jósa András Múzeumban.

Cím: 4400 Nyíregyháza, Móricz Zsigmond u. 48.
Nyitva tartás: hétfőtől – csütörtökig: 8-12-ig (tárlatvezetéssel)
Látogató csoportokat – előzetes bejelentkezés alapján – más időpontban is szívesen fogadnak. Telefon: 42/502-200/17194 mellék

www.museum.hu/nyiregyhaza/vizugyi


Tiszaberceli zsillip és szivattyútelep




A Felső-Tisza mentén található a 300 km2 területű alföldi kistáj, a Rétköz. A vízszabályozások előtt vízjárta világ volt. A történelmi-néprajzi táj a Tisza árterület volt, határában 28-30 község feküdt. Lakói főként állattartással, nádvágással, halászattal foglalkoztak, a terület lecsapolása után, az 1880-as évektől tértek át a földművelésre. A Tisza a Bodrogköz és a Rétköz mocsárvilága között kanyargott; a mederből már a közepes árvizek is kiléptek, állandóan táplálva a parti mély fekvésű mocsarakat, ahonnan a víz apadáskor sem tudott visszahúzódni. De nem csak a Tisza áradásai táplálták e mocsárvilágot, hanem a nyíri dombokról érkező vizek is. A felső-szabolcsi vidéknek ezt a legmélyebb részét vízjárta fekete földjéről „fekete Rétköz”- nek nevezték, szemben a homokjáról elnevezett „sárga Nyírséggel”.
Ahhoz, hogy a felső-Tisza menti mocsárvilág helyén a mai rendezett, művelésre alkalmas terület kialakulhatott, több mint egy évszázad szívós, kitartó, áldozatos munkájára olt szükség.
1846-ban Fényes-Litke székhellyel megalakult a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő És belvízszabályozó Társulat. 1854-1859 között elkészült a Tisza bal parti töltése, de 1888-ig – a rendszeres töltésszakadások miatt – változatlan nyomvonalon folyamatosan magasították és erősítették.
1860-1870 között megépült az 53 km hosszú Belfő-csatornát Tiszabezdéd és Tiszabercel között, a hozzá tartozó 22 mellékcsatornával. 1879-1882 között elkészült a Lónyay-övcsatorna.
A mentesített területek belvizeinek a befogadóba való szabályozott bevezetéséhez zsilipekre és szivattyútelepekre volt szükség. A Belfő csatorna tiszai torkolati műtárgya helyét még 1856-ban jelölték ki Bercel és Paszab között, 1858-ban kockakövekből meg is épült az első zsilip, de egy árvíz súlyosan megrongálta. Ezt követően fazsilippel próbálkoztak – de ez sem bizonyult időállónak. 1870-ben Meiszner Ernő társulati mérnök elkészítette egy új zsilip terveit, amely cölöprácsra húzott beton alaprétegre faragott kőből épült. A felhúzó szerkezetet a Ganz Vasöntődében gyártották, a vaskapuk terve a Schlick Gépgyártól származott. A zsilip a mai napig áll, homlokfalán viseli elkészültének 1872-es évszámát. A zsilip biztonságának növelésére 1908-ban egy, a Tisza folyó +3,0 m-es vizének nyomását viselő belső zsilip is épült. A két zsilip közt 47 m hosszú ellennyomó medence készült. A zsilipet 1954-ben, a tiszalöki duzzasztás megkezdése után véglegesen lezárták.
A Társulat megrendelésére a Robey és Társa angol cég 1884-ben a berceli zsilip mellett egy 50 lóerős gőzgéppel ellátott telepet létesített két 1m3/s teljesítőképességű körforgó szivattyúval, de ez kevésnek és rossz konstrukciónak bizonyult.
1892-ben új szivattyútelep építését határozták el. Nyilvános pályázatot írtak ki, melyet 1895-ben a Schlick Vasöntőde és Gépgyár Rt. és Láng Gépgyár együttesen nyert el. 1895. szeptember 3-án indult meg az építkezés a Belfő-csatorna torkolatánál. Az ünnepélyes átadást 1896. március 16-ára tűzték ki, vagyis hat és fél hónap alatt építették meg!
Az épület 11,2 m széles, 29,9 m hosszú, hosszanti nyeregtetővel fedett, oromfalas, eredetileg nyerstégla homlokzatú, a kazánházat és a géptermet foglalja magában. A szivattyútelep működéséhez szükséges gőzt két, a Nicholson gyár által 1896-ban készített kazán biztosította. A kazánokhoz rókatorokkal kapcsolódik a 42 m magas falazott téglakémény, amely alsó részén négy-, a felsőn pedig nyolcszögletű. A meghajtó erőgép két, egyenként 350 lóerő teljesítményű gőzgép, amelyeket a Láng Gépgyár gyártott 1895-ben. A gőzgépek két centrifugálszivattyút hajtanak meg, amelyeket a Schlick Vasöntőde és Gépgyár gyártott. A szivattyúk üzemi fordulatszáma percenként 96, vízszállító képessége egységenként 3 m3/s, 4,5 méteres emelőmagasság mellett. A szívó- és nyomócsonkok belső átmérője 1200 mm. A telep 603 km2-es területről összegyűjtött vizet emelt a Tiszába.
A gőzüzemű telep 71 éven át működött; mellé 1967-ben egy új, 7,2 m3/s teljesítőképességű, elektromos meghajtású telep épült.
A Felső-Tisza vidékének legrégebbi gőzüzemű szivattyútelep a tiszaberceli, 1983-ban műemléki védettséget nyert. A látogatót ma is lenyűgözi a régi gépészektől öröklött gondossággal karbantartott gépek látványa.

Források:
A Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat történetének leírása. Bp. 1896.
Bolgár László: Felsőszabolcsi öblözet ármentesítése, belvízrendezése. Kézirat 1957. Felső-Tiszavidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény adattára, Nyíregyháza.
Diczházy Mariann: Tiszabercel szivattyútelep. Tájak-Korok-Múzeumok kiskönyvtár 375. 1990.
Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története. Bp. 1973.
Kiss Lajos: Régi Rétköz. Bp. 1961.


Nagyecsedi szivattyútelep és zsilip




A középkori levelekben szereplő Euched, Eczied, Eczet, Etsed – a mai Nagyecsed – volt az Ecsedi-láp névadója. Ez a település a mocsárnak a szárazföldhöz legközelebb eső két szigetén épült fel. A 13. század első évtizedeiből származik az első olyan adat, amely lakott településként említi, de a régészeti leletek bizonysága szerint már az újkőkorban, illetve a bronzkorban is éltek itt emberek. A település jelentőségét történelmünk folyamán az ecsedi vár határozta meg.
A Szatmári-síkság legalacsonyabban fekvő területén alakult ki az Ecsedi-síkláp. Keletkezésének ideje az újholocén korra tehető.
A láp a délkeletről északnyugati irányba folyó Kraszna két oldalán elterülő ellipszishez hasonlítható. Eltérő adatok maradtak fenn a láp kiterjedéséről. 1880-ban 432 km2-es nagyságúnak mérték fel.
Az ecsedi vár lerombolása (1711) után nem kellett többé ellenséges támadásoktól tartani, s ezzel a láp elvesztette addigi védelmi jelentőségét – s egyre nagyobb igény mutatkozott a hasznosítására. Az 1700-as évek második felében született a láp vízmentesítésére irányuló első kezdeményezés. 1778-84 között Kocsord és Majtény között, 32 km hosszúságban megásták a Kraszna-mederrel párhuzamos Kraszna-csatornát. De még csaknem száz évnek kellett eltelnie, míg hozzáláttak az érdemi eredményeket hozó átalakítási munkához.
Többféle eredménytelen és rövid életű próbálkozás után, az 1888. évi nagy árvizek hatására, ismét napirendre került a szabályozás terve. Nagykárolyban 1894. augusztus 9-én megalakult az Ecsedi-láp Lecsapoló és Szamos balparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat. 1895-1900 között kiépítették a térség főcsatorna-hálózatát. A Társulat – gr. Károlyi Tibor elnök és Péchy László (1860-1949) igazgató-főmérnök irányításával – a lápi belvizek elvezetésére – 1895-98 között megépítette a Lápi-csatornát.
Nagyecsednél, a Kraszna töltésének 27+390 m szelvényében 2x2,5 m nyílású zsilipet építettek. Ennek az volt a rendeltetése, hogy amikor a Szamos magas vízállása miatt hosszú ideig zárva kell tartani a Túnyogi zsilipet (amire 1888-ban és 1895-ben is volt példa), a Krasznába lehessen bocsátani a déli rendszer vizeit a Lápi csatorna 25+820 szelvényétől induló Ecsedi összekötő csatornán keresztül. A boltozott nyílású zsilip tervét Nattland János szakaszmérnök készítette, s ugyancsak ő felügyelte és ellenőrizte a kivitelezést. A zsilipet 1898. augusztus 28-án kezdték építeni, és 1899. július 1-én fejezték be a munkát. A budapesti Schlick Vasöntöde és Gépgyár által készített zsilip 105 éven keresztül teljesített szolgálatot. Korszerűsítése 2003-ban vált esedékessé: kicserélték a zsiliptáblát; a kibontott zsilipet a szivattyútelep udvarán ki is állították.
1914 csapadékos tavaszi hónapjaiban két hétre lezárták az ecsedi zsilipet, s az elöntések miatt súlyos károk keletkeztek. A Társulat 1914. május 8-i közgyűlésén határozta el, hogy megépíti az ecsedi szivattyútelepet, melynek azt a feladatot szánták, hogy – a nagyecsedi zsilip zárva tartása mellett – a felgyülemlett Keleti főcsatorna vizeit a láptól Nagyecsednél a Krasznába emeljék. Péchy László javaslatára a közgyűlés ahhoz is hozzájárult, hogy „a gépészeti berendezés és a szivattyútelep oly módon és mértékkel létesíttessék, hogy az előállított elektromos áram a mezőgazdaság céljaira is felhasználható legyen”.
A szivattyútelep 257 km2 kiterjedésű vízgyűjtő területről érkező vizek átemelésére létesült 7 m3/sec teljesítőképességgel; a Kraszna gátja és a Nagyvájas csatorna szögletében helyezkedik el. Tömör téglafalból épült, melyre szegmensíves acélrácsos tartót szereltek: ezen helyezkedik el a faburkolatos, Stephen-rendszerű fedélszék. Hosszúsága 40,5 m, szélessége a kapcsolóháznál 24,5 m, belmagassága az eredeti terv szerint 8 méter.
A Hazai Gépgyár Rt. 2 db Steinmüller szabadalmi rendszerű vándorrostélyos (láncrostély) túlhevítős kazánt épített be. A kazán két, külső pozitív kútból működtetett, eredeti USA gyártmányú, 1895-1900 között gyártott Worthington tápszivattyú segítségével nyerte a vizet. A szivattyútelepet 1926-27-ben átépítették és a villanytelepi funkcióval is kibővítették, majd 1943-tól egy 5,4 m3/s-os kapacitású elektromos szivattyúteleppel bővítették. Az 1988. évben ipartörténeti műemlékké nyilvánított telep ma is működőképes.
1994-ben – a Társulat megalakulásának századik évfordulóján – a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Péchy Lászlóról nevezte el a szivattyútelepet. A névadó látta el 1895-től 37 éven át a Társulat igazgató-főmérnöki teendőit. Ebből az alkalomból az épület falára domborművet helyeztek.

Források:
Bolgár László: Szamos-Krasznaközi öblözet. Monográfia. 1958. Kézirat. Felső-Tiszavidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény adattára, Nyíregyháza.
Diczházy Mariann: Nagyecsed szivattyútelep. Tájak-Korok-Múzeumok kiskönyvtár 343. 1989.
Péchy László: Az Ecsedi-láp szabályozásának története Trianonig (1784-1923).
Péchy László: Az Ecsedi-láp társulat története.
Szatmár Ugocsa és Bereg vármegyék /1924-1938/ Szerkesztette Dr. Fábián Sándor Kiadja:A magyar városok monográfiája kiadóhivatala Budapest 1939.
Fájl típusaMéretFájl neve
application/pdf 2 157 KB Muzeum_ismerteto_2012.pdf (2.11 MB)