Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Ügyfélszolgálat: +36 42 502 200
Gyikó Gyula emlékkiállítás a Nyírvíz Palotában
Mar 25, 2019 Nádasi Zoltán - múzeumi ügyintéző
Nyíregyházán, a Nyírvíz Palota második emeletén található Kállay Gyűjteményben 2019. június 22.-ig, a Múzeumok Éjszakája programsorozatig tekinthető meg az a kiállítás, amely Gyikó Gyulának, a grafikus, restaurátor festőművésznek, volt vízügyi vezetőnek állít emléket. A tárlat megnyitón Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény megbízott vezetője mondott köszöntőt, majd Balogh Géza festő- és szobrászművész méltatta a nyugalmazott vízügyi mérnök művészeti munkásságát.

Az eseményen jelen volt Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) igazgatója, és Szamos Ferenc, az Igazgatási osztály vezetője is. Érdekes egybeesés, hogy volt kollégájuk, Gyikó Gyula ebben az épületben, a Nyírvíz Palotában kezdte meg egykor a vízügyes pályafutását, s hogy most éppen itt nyílt az alkotásaiból vásárlással egybekötött emlékkiállítás.

Székesfehérváron született, de az élete nagyobb részét Nyíregyházán töltötte el. A szülővárosában, az Ybl Miklós Főreál Gimnáziumban érettségizett, majd az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanodában végezte el a díszítő-festő szakot 1941-ben, és szerzett iparművész képzettséget. Ez lényegében a templomfestés szakmája, amit aztán - a történelem fordulatai miatt - a pályája során sohasem használhatott.

A II. Világháború befejezése után Nyíregyházára költözött, mert első felesége, Antonyák Éva, festő és textiltervező művész, itteni illetőségű volt. A Nyírvíz Szabályozó Társulatnál helyezkedett el, először rajzoló volt, később pedig technikusi végzettséget szerzett.
1960. januártól a nyíregyházi I. számú Szakaszmérnökség szakaszmérnökségvezető-helyettesének nevezik ki, majd 1960 áprilisától szakaszmérnökség vezetőnek léptették elő.

Sok vízügyi műtárgy megszületésénél bábáskodott. Mindig ügyelt arra, hogy a kezei alól kikerülő munkák szebbek legyenek, mint egy átlagos ipari létesítmény. Mindez nem véletlen, hiszen azt vallotta, hogy a mérnöki tevékenység nagyon hasonlít a művészethez.

A nyíregyházi székhelyű Tisza-Rétközi Vízgazdálkodási Társulat 1973. december 1.-i hatállyal függetlenített elnöknek választotta meg, majd a társulatok összevonása után a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat ügyvezető igazgatója volt nyugdíjazásáig.

Az aktív évei alatt a festészet jelentette számára a pihenést. A nyugdíjas éveiben több időt tudott szentelni a kedvenc elfoglaltságának, a festészetnek, illetve a régi festmények rendbehozatalának, a restaurálásnak.

Minden téren megállta a helyét, amit pl. a vízügyi tevékenysége során kitüntetések egész sora bizonyított.

A grafikák és a festmények esetében is minden stílusban könnyen alkotott. Az életműve mintegy 800 kép, amelyeknek a döntő többségét megvásárolták. Restaurátorként is megbecsülték, helyrehozott kb. 2000 festményt, s az általa megjavított képkeretek száma ennél még jóval több. Mondanom sem kell, hogy mindezzel a nemzeti vagyont is jelentősen gyarapította.
Így vallott a restaurálási tevékenységről: „A mi munkánk szolgálat, olyan szolgálat, amivel meghosszabbítjuk egy művészi alkotás életét, hogy az időtlen időkig tudjon örömet okozni az emberiségnek.”

A kiállításon Gyikó Gyula festményein kívül a személyes tárgyai, munkaeszközei is megtekinthetőek, valamint látható egy rövid videófelvétel, amelyben a saját életpályájáról beszél.

Néhány alkotása, amelyeket a feleségével, Antonyák Évával közösen készített, valamint a restaurálási tevékenységének eredményei a FETIVIZIG Vízügyi Történeti Gyűjteményét is gazdagítják.