Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Ügyfélszolgálat: +36 42 502 200
Száz év és sok szaktudás a magyar vízügy szolgálatában
2017.03.27. Nádasi Zoltán - ügyintéző
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezetének közös rendezésében került sor arra a Víz Világnapi előadóülésére, melyet „100 éves a Magyar Hidrológiai Társaság” címmel tartottak meg 2017. március 23.-án.
Az esemény helyszíne, a Megyeháza patinás díszterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Az MHT tagság mellett a társszervezetek, a szakemberek, a döntéshozók, az iskolai hallgatók és a civil szféra egyéb területeinek képviselői is jelen voltak.
A levezető elnöki tisztet Kató Sándor, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese töltötte be. Köszöntőjében ismertette többek között, hogy az idei Víz Világnap mottója a Szennyvizek? Tiszta vizet!, amely törekvés jól példázza mind a szakma, mind környezetvédelem e fontos ága mellett elkötelezettek törekvéseit.
A rendezvényt Szabó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Mint hangsúlyozta, világszerte egyre inkább kulcskérdéssé válik az ésszerű vízgazdálkodás, a minél hatékonyabb víz felhasználás, és bár Magyarország az adottságai miatt vízügyi nagyhatalomnak tekinthető, azért nálunk is van tennivaló bőven. A Megyei Önkormányzat nevében további támogatásról biztosította a vízügyi szakemberek ilyen irányú tevékenységeit.
Végzettsége révén szakmabeliként köszöntötte a résztvevőket Rozinka Illés Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője. Kiemelte többek között, hogy Földünk felületének 71 százalékát borítja víz, ennek azonban mindössze 2,5 százaléka édesvíz. Az édesvízkészlet gleccserek, állandó hótakaró, és felszín alatti vizek formájában áll rendelkezésre. Az édesvíz túlnyomó része, 98 százaléka felszín alatti víz, ezért különösen fontos ezek védelme.
Ezután szakmai előadások következtek. Dr. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke A Magyar Hidrológiai Társaság 100 éve címmel tartott nagyon érdekes, informatív előadást. A múlt részletes bemutatása mellett kitért a jelen aktualitásaira és a jövő feladataira is. Hangsúlyozta, az MHT az egész fennállása során politika-mentesen működött, csak a szakmai szempontok vezérelték a tevékenységét.
Az MHT területi szervezetének szerepe a megye vízgazdálkodásában címet viselte Bodnár Gáspárnak, a Magyar Hidrológiai Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete elnökének a rendkívül tartalmas prezentációja. Ismertette többek között, hogy hazánk vízgazdálkodását meghatározza a nemzetközi tényezőktől való függése, azaz hogy folyóink vízgyűjtő területének több, mint 90 %-a a jelenlegi határinkon kívül található. A legnagyobb problémát, különösen a térségünkben a szélsőséges vízjárás okozza, hiszen vagy túl sok, vagy túl kevés a rendelkezésre álló mennyiség, s olyan lényegében sosem fordul elő, hogy pontosan annyi volna, amennyire éppen szükség van.
Az előadásokat követően az MHT érdekében végzett kiváló szakmai munka elismeréseként emlékplakettek és a meghirdetett vízügyi szakmai pályázatok díjainak átadására került sor.
A programot az MHT és a magyar vízgazdálkodás történetéről szóló, A magyar vízgazdálkodás 100 éve című film vetítése zárta.