Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Ügyfélszolgálat: +36 42 502 200
Nyári tábor a FETIVIZIG-es dolgozók gyermekeinek
2018. júl. 23. Nádasi Zoltán - ügyintéző
A korábbi évekhez hasonlóan a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) idén is nyári tábort szervezett a dolgozók gyermekei számára két turnusban, július második és harmadik hetében. A fő helyszíne ezúttal is a Császárszállási Őrtelep volt.

Ezzel segítséget kívántak nyújtani a kisgyermekes munkatársaik részére abban, hogy a vakáció idejének ezt a részét tartalmas programokkal, egész napos ellátással, tanári felügyelet mellett tölthessék el a csemetéik - tájékoztatott Szamos Ferenc igazgatási osztályvezető.

A húsz fős csoportban nagyjából fele-fele volt a lányok és a fiúk aránya, az életkoruk pedig 6 és 14 év között változott- ismertette Luczáné Madai Zsuzsanna oktatási és képzési referens. A többségük már az előző két évben is részt vett a táborban. Volt közöttük több testvérpár is, sőt akadt olyan család, ahonnan három gyermek is érkezett.


Szülői felkérés alapján Erdei Zsuzsa és Harasztiné Sipos Judit, a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola tanítónői látták el a felügyeletet, és tartottak foglalkozásokat a számukra. A császárszállási objektum ideális helyszínt biztosított minderre – mondta Erdei Zsuzsa, mert a kis ligetében számháborúzhattak, a tó partján sétálhattak, a parkban tollaslabdázhattak, a teraszon pedig esős időben is lehetett csocsózni, ping-pongozni, sakkozni és kézműves foglalkozásokat tartani. Ez utóbbiakon többek között gipszet festettek, sodrós papírból képet alkottak, és a népszerű, mindennapos számháborúkhoz még zászlókat is készítettek a csapatok számára.

A programok között egyéb nyíregyházi és megyei helyszínek is szerepeltek. Csak néhányat kiemelve ezek közül, ellátogattak például a Tuzson János Botanikus Kertbe, ahol mind a külső, mind a belső helyszínek különleges látnivalói nagyon tetszettek a gyerekeknek. A legnagyobb sikert itt talán a Rózsakert aratta a számukra, a szépen virágzó több száz fajta között sok fotó készült. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban történt látogatásuk során könyvtári foglalkozás keretében könyvjelzőket is készíthettek.

És mivel mégis csak egy „vízügyes” táborról van szó, természetesen nem maradhatott ki a hajókázás sem. Arra két helyszínen is sor került, az első héten, a Tiszán Vásárosnaménynál, a második turnus a Bodrogot tekinthette meg Tokajnál.

A nagy sikerre való tekintettel augusztusban egy harmadik ilyen turnus megszervezésére is sor kerül majd.